gemini bejegyzései

Szex a magyar nők életében

Egy exkluzív közvéleménykutatás adott információkat 18-59 éves nőkról. A kutatás önkitöltős kérdőívvel történt.
A kérdőíveket összesen 1200 nő töltötte ki. A kérdőív kitöltése után a válaszadók azt egy lezárt borítékban adták át a kérdezőbiztosoknak, amely módszerrel a bizalmukat szerettük volna elnyerni az őszinte válaszadáshoz. A véletlen minta kisebb torzulásait súlyozással úgy korrigáltuk, hogy az adatok kor, iskolai végzettség és település típus szerint pontosan tükrözzék az ország 18-59 éves női népességét. A kérdőívben nemcsak az olyan alapvető szexuális szokásokra, mint a szexuális együttlét gyakorisága, időpontja, hosszúsága tettünk fel kérdéseket, hanem azt is megpróbáltuk feltérképezni, hogy a nők hogyan ítélik meg a szex fontosságát a párkapcsolatban; mennyire elégedettek ennek jelenlegi érvényesülésével; mit jelent nekik a szex; milyen negatív érzelmek fordultak elő eddigi szexuális kapcsolataikban. Ebben az előadásban azonban nem annyira a válaszok megoszlásáról, hanem inkább a szexhez való viszony és a szexről való beszéd társadalmi különbségeiről szeretnék beszélni.
Az elemzés során feltűnt, hogy a szexhez való viszonyt nemcsak az olyan demográfiai tényezők befolyásolják, amelyek köztudottan hatással vannak a szexuális étvágyra, mint például az életkor vagy a kapcsolat hossza, hanem beszélhetünk olyan kulturális különbségekről is, amelyek szoros összefüggést mutatnak a szexuális kultúrával.
Mivel a válaszmegtagadók személyes adatai is rendelkezésünkre álltak, először is azt elemeztük, hogy az ismert társadalmi-demográfiai csoportok között van-e szignifikáns különbség a kérdőív kitöltésében. Kiderült, hogy az idősebbek, a falusiak és az alacsonyabb iskolai végzettségűek az átlagosnál nagyobb arányban utasították vissza a kérdőív kitöltését. A szexről való nyilvános beszéd viszonylag új jelenség Magyarországon, és mivel éppen ezek a csoportok azok, amelyek kevésbé nyitottak az új társadalmi áramlatok befogadására, talán az okot a szégyenlőségben kell keresni, abban hogy ezek a csoportok úgy gondolják: a szex nem nyilvános beszéd tárgya, még egy anonim, önkitöltős kérdőív formájában sem.
Vannak azonban arra utaló adatok is, hogy nemcsak a szexről való beszéd, hanem a szexuális élet is különbözik társadalmi csoportonként. A szexet a 40 évesnél fiatalabbak, a városiak (ezen belül elsősorban a budapestiek) és a 8 általánosnál magasabb iskolai végzettségűek tartják fontosabbnak az ideális párkapcsolathoz. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a párkapcsolathoz fontos dolgokat jellemzõen aszerint rangsorolták, hogy az mennyire működik a saját kapcsolatukban.
Az elemzés során kiderült, hogy a szexuális összhangot a kapcsolat hossza befolyásolja a leginkább: minél régebben tart egy kapcsolat, annál valószínűbb, hogy csökken az összhang. Ez nyilván jól magyarázható a szexuális vonzás csökkenésével. Emellett azonban a legfeljebb általános iskolát végzettek is valamivel rosszabbnak érzik szexuális életüket, mint képzettebb társaik. Ennek az okát azonban minden bizonnyal inkább a szexuális kultúrában mutatkozó különbségekben, semmint a kisebb szexuális vonzerőben kell keresnünk. Tekintve, hogy erre vonatkozólag nem voltak direkt kérdéseink, egyéb adatokból tudunk következtetéseket levonni. Az egyik ilyen a férj, az élettárs helyzetére, társ-voltára vonatkozó válaszok. Kiderült, hogy a legiskolázatlanabbak között kétszer annyi (24 százalék) nő van, aki elzárkózik attól, hogy testi-lelki problémáit megossza párjával, mint a diplomások között (13 százalék). Ezen kívül, az alacsonyabb végzettségűek sokkal nagyobb arányban (11 százalék) zárkóznak el attól is, hogy bármilyen módon jellezzék partnerüknek, ha valami kellemetlen nekik a szexben, mint a magasabban képzettebbek (2 százalék). Ezek az adatok arra utalnak, hogy bizonyos társadalmi csoportokban a párkapcsolatok kevésbé jelentik két egyenrangú fél társulását, ami megnehezíti, hogy a nők élvezzék a szexet.
A szex élvezetére vonatkozó kérdések pedig egyértelműen arra utalnak, hogy az alacsonyabban képzett nők kisebb élvezetről számolnak be. A regressziós elemzés azt mutatja, hogy, hogy a szex élvezetét az iskolai végzettség magyarázza a legnagyobb mértékben: a legalacsonyabb iskolai végzettségűek sokkal kevésbé tartják élvezetesnek a szexet, mint a képzettebbek. Kétféle magyarázat kínálkozik. Az egyik szerint van összefüggés a szexuális kultúra és az iskolai végzettség között: az alacsony iskolázottságú nők és feltehetőleg hozzájuk hasonló partnereik kisebb hangsúlyt fektetnek a szex kölcsönös élvezetére, nem is tartják annyira fontosnak és kevésbé is tudnak összhangot teremteni. A második magyarázat a szex élvezetének társadalmi elfogadottságát teszi felelőssé a különbségért: bizonyos csoportokban a szex élvezete titkolnivaló dolog, míg más csoportokban ez nagyon is vállalható.
A második legnagyobb magyarázó erejű tényező a jelenlegi kapcsolat hossza minél régebben tart a kapcsolat, annál kisebb az élvezet. Ebben a vonatkozásban a kornak ettől függetlenül is van jelentősége: a 20 és 40 év közöttiek szeretik a legjobban a szexet.
A szex élvezetére vonatkozó legdirektebb kérdés az orgazmusok aránya a szexuális együttlét során. Mivel a szexnek tulajdonított élmény és az orgazmusok száma szoros összefüggést mutat, nem meglepő, hogy az alacsonyabb státuszú nők kevesebb orgazmusról számolnak be.
Az orgazmusok számára vonatkozó adatot azonban óvatosan kell kezelni, mert a válaszadók meglehetősen magas aránya (32 százalék) nem válaszolt erre a kérdésre. A nem válaszolók társadalmi-demográfiai jellemzői szignifikánsan különböznek a válaszadókétól. alacsonyabb iskolai végzettségűek, a hosszú ideje tartó kapcsolatban élők, és az idősek között sokkal nagyobb arányban vannak azok, akik talán még a kérdésfeltevést is túlságosan tapintatlannak érezték. Azt, hogy az egyedül élők közel fele nem válaszolt, egyértelműen a kérdés inadekvátságának tulajdoníthatjuk.
Felmerül a kérdés, hogy ha a szex részben valóban társadalmilag meghatározott, akkor a különböző társadalmak között is kell különbségnek lennie. Megpróbáltam a nemzetközi kutatásokban olyanokat keresni, amelyek néhány kérdése összehasonlítható a jelenlegi kutatásunkkal. Nem jártam sikerrel: mindössze egy olyan cikket találtam, amely azon kesereg, hogy mennyire nincs összehasonlítható nemzetközi adat, mert a szex-kutatások sokkal kevésbé sztenderdizáltak, mint más területek. Az egyetlen összehasonlítható adatra a híres Hite-reportban bukkantam, amit bár egészen más módszertannal, de nők körében végeztek Amerikában a hetvenes évek elején. Eszerint majdnem 30 évvel ezelőtt az amerikai nők 82 százaléka szokott maszturbálni. A magyar nők között majdnem ugyanennyien vannak, akik azt állítják, hogy ilyet soha nem szoktak csinálni: háromnegyedük soha nem maszturbál. Szexuális partner hiányában 16 százalék szokott „magához nyúlni”, és egytized azok aránya, akik állandó partner mellett is megteszik ezt. Ez utóbbiakat azonban nem az együttlét során el nem ért orgazmus pótlása készteti erre, legalábbis nem ritkábban érnek el orgazmust, valamint sokkal gyakrabban (átlagosan havonta 12.2) élnek nemi életet, mint azok, akik soha nem maszturbálnak (9.4). Úgy tűnik, az ok inkább a szex élvezetében keresendő: minél nagyobb élvezetet okoz valakinek a szex, annál valószínűbb, hogy még egy állandó partner mellett is kielégíti magát.
Bár az „átlag” amerikai nőkhöz hasonló arányt semelyik társadalmi csoport nem éri el önkielégítésben, jelentős különbségek vannak. A maszturbálás gyakorlata mögött nemcsak a szexuális étvágy, hanem az önkielégítés megítélése is jelen van. A magasabb iskolai végzettségűek, az 50 évesnél fiatalabbak és a budapestiek sokkal kevésbé elutasítóak.
Amikor a társadalmi különbségekről beszélünk, felmerül a kérdés, hogy a különbségek valóságosak-e, tényleg különbözik-e a szexuális kultúránk, vagy csak az erről való beszéd különbözik: hogy megengedhetőnek tartjuk-e, hogy ilyesmiről beszéljünk és ha beszélünk, mennyire fontos, hogy hogyan mutatjuk be a szexuális életünket. Az utóbbi években a médiában egyre nagyobb hangsúlyt kap a szex: sok szó esik ennek fontosságáról a párkapcsolatban, és egyre hangsúlyosabb az az elvárás, hogy a nők ne csak jó anyák és jó háziasszonyok legyenek, hanem jó szeretők is. Azok a nők, akik hamarabb fogadják be a média által sugallt új társadalmi áramlatokat, inkább igyekeznek önmagukat is az új trendnek megfelelően látni és bemutatni. Hogy emögött mekkora a valóságos változás azt csak a szexuális élet mélyebb vizsgálatával tudnánk kideríteni. Forrás Medián, Hírbank.

Ha Moulin Rouge nem is, de szexüzlet van a téeszmajorban

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem mindig jókedvem lesz, mikor meghallom Hencida nevét. Víg lakodalmasmenetet látok és veres képű fúvószenészeket, pálinkát és bort kínáló násznagyokat meg jóféle vastag tyúkhúsleveseket – de annyit, hogy a sárga lé Hencidától Bonchidáig folyik. Nem egy Moulin Rouge, de a vigalom az adott.
Ami ugyan kicsit bajos lenne, mert a mesékben Boncidára is kurtított Bonchida kétszáz kilométerre innen, Romániában van, Hencida meg Magyarországon, valahol Berettyóújfalu táján, de, mint tudjuk, a mesében, meg néha a valóságban is, sok minden megeshet. Még az is, hogy néhány lokálpatrióta a pokolba fogja kívánni a Szabad Földet – ez egyébként meszsze a legnépszerűbb hetilap a községben –, mert elkotyogja azt a történetet, amit mind a mai napig a hencidaiak orra alá dörgölnek a környékbeliek.

Régi eset, még valamikor az 1700-as évek derekán történt. Abban az időben Váradon lakott a falu földesura. Öreg volt már, beteges, mindenféle nyavalya kínozta – legfőképp a köszvény, a reuma. Szénamurvafőzetet írt fel neki a Pestről hozatott doktor. Az öregúr meg is írta haladéktalanul levelét a hencidai tanácsnak – küldjenek egy szekér murvát. Igen ám, de fertelmesen rossz írása volt az öregnek, így aztán alaposan feladta a leckét a hencidai tanácsnak. Amelynek tagjai az u, r, v, és a betűkben megegyeztek ugyan az olvasáskor, de a cifra első betűt nem akarták felismerni. Egészen más betűnek, k-nak nézték a cirádás m-et, némileg az öregúr fiatalkori viselt dolgai által befolyásolva.
A parancs azonban parancs, öszszeállítottak hát egy listát a hírben álló lányokról, menyecskékről, és mindenféle mézes-mázos ígéretekkel felültették őket a falu szekerére. Aztán koccintottak a sikeres válogatás örömére. Le sem ért a torkukon azonban az a kis pálinka, nagy sivítások közepette befordult a községháza udvarára a szekér, s neki a bírónak, a papnak a sok felbőszült asszonyság. Mert bizony a kisbíró a Berettyó-hídra érve elkotyogta az úti célt… Azóta mondják arra, aki nem áll kötélnek: megkötötte magát, mint a hencidai asszonyok a gáton.
A gát, a híd meg tán a Berettyó is sokat változhatott azóta, de a távolság semmit: a templomtól két-háromszáz lépésnyire vannak csupán. Onnan a legszebb a kilátás. Nyugatra a falu 1300 lakosával, keletre pedig a határ a híres Miklósi-erdővel. Most egy kis Opel posztol a keleti hídfőnél, két megtermett fiatalember támasztja az oldalát. Egy berettyóújfalui biztonsági cég emberei – vigyázzák a határt. Az önkormányzat és a gazdák fogadták meg őket, mert borzasztóan megsokasodtak a mezei lopások.
– Az a könnyű, a másét learatni – áll meg lekaszált lucernája forgatásában Borók Sándor meg a bátyja, Borók István.
A két hencidai gazda több mint harminc szarvasmarhát tart, Sándor megművel még vagy húsz hektárt. És panaszkodnak. Hogy nincs ára semminek. Illetve a vetőmagnak, a vegyszereknek, a gázolajnak, a villanynak van, a húsnak, a tejnek azonban semmi. De erre nem csupán ők panaszkodnak. Mindenki, aki földet művel, jószágot tart. Nincsenek kevesen, hiszen Hencidán csak a gazdák csordája eléri a kétszáz jószágot.
Hencidán lovakból sincs hiány. A gáton ácsorogva legalább féltucatnyi lovas szekér gördült át a hídon. Rejtély, hogy azok mit kereshettek a határban. Talán őzbakot vagy szarvasbikát. Azokat szokták lóval, szekérrel cserkelni. Bikát ugyan nem lőttek még errefelé, de a tágas Miklósi-erdőben ki tudja, mi lakozik? Őz biztosan, a környező mezőkön pedig nyúl meg fácán tömérdek.
Hanem hol van a mai állomány a harminc évvel ezelőttihez képest!? Amikor még Kádár János, Fock Jenő meg Medgyessy Péter járt vadászni erre! Sokan emlékeznek még azokra a vadászatokra. A nyolcvanöt éves Balázs István például, aki a téesz lovas szekerén fuvarozta a vadászokat. Kádárt ugyan más vitte, de István bátyánk őt tisztelte a legjobban. Ezek a megyei elvtársak nagy uraknak tartották magukat, az öreg, vagyis hát Kádár János azonban semmi különlegest nem követelt.
Ma már nem nagyon lenne kinek hajtani, legfeljebb a Berettyón túli meg a környező földeket megvásárló idegennek, de róla senki semmit sem tud. Jön, itt van két-három napig, aztán hónapokig híre sincsen. Valami olasz grófnak mondják – de ki látta a keresztlevelét?
– Én biztos nem – mondja a kocsmába belépő Karancsi Zsigmond, aminek csak örülhet a szóban forgó talján. Mert akinek a papírjait ő kézbe veszi, annak régen jaj…! Ő ugyanis a hencidai temetőgondnok.
Meglehetősen komor állás, de ő kimondottan vidáman veszi.
– Addig nincsen baj, míg én nyitom a kaput! – mosolyog, és kér egy sört; mert napközben nem iszik pálinkát az ember.
Pedig megtehetné. Halott, hál’ Istennek, egy szál sem, tehát kicsit elengedhetné magát. Helyette egy kis kóborlásra invitál bennünket. Szedi elő a halászszerszámait – ő maga fabrikálja mindet –, aztán mélyen sajnálkozik, hogy kicsi a Berettyó, nem lehet halászni.
Helyette kimegyünk a legelőre kolompszót hallgatni. Egy szépen kiépített farm mellett visz az utunk. A legelőn kövér birkák, az árokparton kutyák, a villanydróton fecskék, és… és megszólal Zsiga barátunk:
– Az meg ott a kotonbolt.
– Tessék!? – hajtok kis híján az árokba, de már bent is állunk az egykori téesz-telep közepén, amely ma egy igazi amerikai ranch. Pálmafával, motorcsónakkal – és Magyarország egyik legnagyobb, szexkellékeket tartó nagykereskedelmi raktáráruházával. Sokáig bámészkodunk a polcok között, aztán kimegyünk az útra csordát nézni, kolompszót hallgatni.
Érdekes látvány, de az én eszem most nem a teheneken jár. Talán megértik. Forrás: Szabadföld.hu